SCHEINRING Endre:

Átbújni az atomsorompó alatt? Brazília nukleáris tengeralattjáró programja*

Dilma Rousseff, a Brazil Szövetségi Köztársaság elnöke március első napján felavatta azt a hajógyártó üzemet, ahol – a brazil haditengerészet képességeinek javítását célzó program keretében – annak a korszerű tengeralattjáró flottának a hajóit szerelik majd össze, amely a nagyhatalmi ambíciókkal rendelkező ország érdekeit hivatott védelmezni a tengereken. [1] A program, mely többek közt nukleáris meghajtású vadász-tengeralattjárók hadrendbe állítását is előirányozza, olyan technológia birtokába juttatná az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagságáért lobbizó dél-amerikai államot, mellyel egyelőre csak a BT jelenlegi tagjai rendelkeznek. Ugyanakkor a brazil fejlesztésekkel kapcsolatban több olyan proliferációs aggály is felmerülhet, mely a jövőben a jelenlegi non-proliferációs rezsimek verifikációs gyakorlatának felülvizsgálatára sarkallhatja a nemzetközi közösséget a nukleáris hasadóanyagok egy speciális felhasználásának kérdésében.

A nukleáris tengeralattjárók képességei és alkalmazásuk

Aligha volt technikai újítás a XX. században, amely nagyobb hatással lett volna a tengeri hadviselésre, mint a nukleáris energia megjelenése a haditengerészet eszköztárában. A tengeralattjáró szintén a múlt században vált a tengeri ütközetek meghatározó szereplőjévé. A hajótípus hosszú, kudarcokkal kikövezett fejlődési pálya után a két világháború idején vált kivételesen veszélyes fegyverrendszerré. A szövetségeseknek a német U-bootoktól elszenvedett Atlanti-óceáni veszteségei, illetve a Japán kereskedelmi és hadiflottát felmorzsoló amerikai búvárhajók sikerei magukért beszéltek. Azt sem szabd elfelejteni, hogy a tengeralattjáró támadások hatékony kivédése milyen jelentős erőforrásokat kötött le, mely szintén egyértelműen igazolta a fegyvernem létjogosultságát. [2]

A hidegháború és az atomkorszak megjelenése új dimenziót nyitott a tengerészeti stratégák számára. A USS Nautilus, az első nukleáris reaktor által meghajtott tengeralattjáró megjelenésével, a korábban dízel-elektromos meghajtással a víz alatt csak korlátozott ideig üzemelni képes búvárhajók valódi tengeralattjárókká váltak. A nukleáris meghajtású egységek már hónapokat voltak képesek a mélyben tölteni, hiszen az így töltött időt jóformán csak a szállított élelmiszertartalékok mennyisége, valamint a legénység pszichológiai teherbírása korlátozták. A ballisztikus rakéták megjelenését követően pedig rövid időn belül szolgálatba álltak az azokat hordozó nukleáris meghajtású tengeralattjárók. Az új fegyverrendszer olyan rejtett és nehezen felderíthető, ráadásul rendkívül mozgékony eszközévé vált az atomhatalmak arzenáljának, amely lehetővé tette a válaszcsapás lehetőségét akkor is, ha egy meglepetés szerű első csapás kivétel nélkül megsemmisítette volna az úgynevezett stratégiai triád [3] másik két elemét. Az “atom-tengeralattjáró” így vált a hidegháborús elrettentés legfontosabb eszközévé. Kialakult a nukleáris meghajtású tengeralattjárók két típusa: az elsődleges feladatukat tekintve az ellenséges hajók, tengeralattjárók és  –  a nukleáris töltetű torpedók megjelenése után – flották követésére és megsemmisítésre kialakított vadász-tengeralattjárók (SSN), illetve a ballisztikus rakétákkal felszerelt rakétahordozók (SSBN).

Figyelembe véve, hogy a nukleáris fegyverek proliferációja szempontjából - mint látni fogjuk - logikusan csak az atomfegyverekkel fel nem szerelt vadász-tengeralattjárók jelenthetnek problémát, illetve hogy a brazil stratégiai törekvések értelemszerűen kizárólag az előbbi kategóriába tartozó haditengerészeti eszközök jövőbeni hadrendbe állításával számolnak, a továbbiakban elsősorban erről a hajótípusról írok tanulmányomban.

Amellett, hogy a gyakorlatilag korlátlan víz alatti tartózkodás jelentősen csökkenti a fegyverrendszer észlelésének esélyét, a nukleáris meghajtás további előnye, hogy folyamatosan nagy sebességet, megközelítőleg 55 km/órával történő víz alatti haladást tesz lehetővé. Ezt a sebességet az akkumulátoraikat használó dízel-elektromos meghajtású tengeralattjárók egy óra körüli időtartamnál tovább nem bírják tartani. Az SSN típusú egységek gyorsan, és – az észlelésük megnehezítése érdekében alkalmazott technológiáknak köszönhetően – szinte észrevétlenül juthatnak a kiszemelt célpont közelébe. Ezzel szemben egy hagyományos meghajtású tengeralattjáró pozíciója felderíthetővé válik, amint a felszínre emelkedik, vagy használni kényszerül az akkumulátorokat feltöltő dízelmotor oxigénellátását biztosító légperiszkópot. [4] A levegőtől független úgynevezett AIP [5] technológiák ugyan lehetővé teszik a légperiszkóp mellőzését, de teljesítményük messze elmarad a nukleáris tengeralattjárók reaktoraiétól. [6]

A célokat torpedó, rakéták és robotrepülőgépek indításával tudják leküzdeni. A nehéz felderíthetőségnek köszönhetően kis távolságból indított torpedók komoly fenyegetést jelentenek, “kikerülésük” különösen nehéz feladat elé állítja a megtámadott hajók legénységét. [7] A robotrepülőgépek alkalmazásának lehetősége révén pedig képesek a part mentén zajló műveletek tűztámogatására. Mindezen felül bázisul szolgálhatnak a szárazföldi célpontjaikat észrevétlenül megközelíteni kívánó különleges műveleti egységek tagjainak, illetve felderítési feladatokat láthatnak el. [8] Ugyanakkor napjainkig mindössze egy olyan esetet tartanak számon, amikor alapfeladatát ellátva nukleáris meghatású vadász-tengeralattjáró háborús körülmények között ellenséges lobogó alatt közlekedő hadihajót támadott meg. A falklandi háború idején a brit királyi haditengerészet HMS Conqueror névre keresztelt hajója indított torpedókat az argentin haditengerészet elavult cirkálója, a General Belgrano ellen, amely két torpedó találat következtében elsüllyedt. A támadás 323 argentin tengerész halálát okozta. Megfelelő tengeralattjáró elleni hadviselési képességek híján az argentin flotta ezt követően a konfliktus további szakaszában már nem merészkedett a szigetek közelébe. [9]

A jelenlegi üzemeltetők és a felzárkózni vágyók

Jelenleg hat hatalom tudhat nukleáris meghajtással ellátott tengeralattjárókat (SSN, illetve SSBN) arzenáljában, miután India is hadrendbe állított egy, az Oroszországi Föderációtól bérelt, még a szovjet időkben tervezett egységet. [10] Az Egyesült Államok jelenleg 71, Nagy-Britannia 11, Franciaország 10, Oroszország 37, Kína 8, India pedig 1 hajóegységet üzemeltet. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország tengeralattjáró flottáját kizárólag nukleáris meghajtású hajók alkotják, míg Oroszország és Kína továbbra is hadrendben tartja a hagyományos dízel –elektromos meghajtású egységeket is. [11]

A hidegháború idején, bár volt rá példa, az atomhatalmak érthető okokból nem kívánták továbbadni a nukleáris meghajtású tengerészeti eszközök megépítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges technológiákat. [12] A hidegháború megszűntével kialakuló nemzetközi környezetben azonban egyre több állam jelentette be igényét ilyen eszközök hadrendbe állítására, miközben a jelenlegi üzemeltetők sem bizonyulnak már annyira elutasítónak a technológiai transzfer kérdését illetően. Az atomhatalmak mellé, az atomfegyverrel 1974 óta rendelkező, ám hivatalosan az atomsorompó szerződés terminológiája szerint atomhatalomnak nem számító India zárkózott fel, mint nukleáris tengeralattjárót is üzemeltető hatalom. Új-Delhi 1988 és 1991 között egy Project 670 (Charlie) osztályú hajót bérelt a Szovjetuniótól, [13] jelenleg pedig egy Project 971U (Akula) osztályú hajót tart hadrendben. Az ázsiai ország egyelőre hadrendbe is állított, saját építésű hajóegységgel még nem rendelkezik, ugyanakkor első saját fejlesztésű ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárójának, az Arihantnak [14] már javában zajlik a csapatpróbája és várhatóan a közeljövőben csatlakozik a flottához. [15] A későbbiekben további 3-5 egység megépítését vagy beszerzését tervezik. [16] India törekvéseit természetesen Pakisztán sem nézi tétlenül, 2012. februári sajtóértesülések adtak hírt róla, hogy Iszlamabad talán saját nukleáris tengeralattjáró program indításába kíván kezdeni. [17] A többi ország, mely szintén saját nukleáris meghajtású tengeralattjáró fejlesztését és vízrebocsátását tűzte ki célul, már nem tartozik atomfegyverrel rendelkező államok csoportjához. Hivatalos bejelentések, illetve sajtóhíresztelések alapján Brazília, Argentína, [18] Irán [19] és Venezuela [20] is tervezi vagy feltételezetően tervbe vette saját egységek hadrendbe állítását. Az említett államok közül a legelőrehaladottabb programmal a Brazil Szövetségi Köztársaság rendelkezik.

A ProSub program

2007-ben Lula da Silva elnök bejelentette, hogy forrásokat különítenek el a haditengerészet kutatásai számára, melyek célja egy kisméretű tengerészeti felhasználásra alkalmas reaktor legyártása, valamint az üzemeltetéséhez szükséges fűtőanyag előállítása. [21]  Brazília a 2008-ban megjelent Nemzeti Védelmi Stratégiájában, [22] illetve a 2012-ben megjelent Fehér Könyvben [23] világossá tette, hogy tengeri területei szuverenitásának megóvása érdekében a jövőben fejleszteni kívánja tengeralattjáró flottáját, melynek új egységeit külföldi segítséggel, de Brazíliában kívánja megépíteni. A tervek összesen 15 darab hagyományos és hat darab nukleáris meghajtású vadász-tengeralattjáró beszerzését irányozták elő, 2037-ig, illetve 2047-ig. [24] Végül egy orosz és egy francia ajánlat maradt a brazil döntéshozók asztalán. Miután azonban az orosz fél a technológia átadásához nem, csak egy már elkészült hajó eladásához járult volna hozzá, [25] a tengeralattjáró flotta fejlesztését célzó Prosub [26] program keretében megállapodás született Franciaországgal négy dízel elektromos meghajtású Scorpene osztályú tengeralattjáró, valamint egy nukleáris meghajtású vadászengralattjáró közösen történő megépítéséről. Az utóbbi esetében a francia vállalat, a DCNS S.A. tervezné a hajótestet, míg a meghajtást végző reaktort, valamint  a fűtőanyag előállításához és kezeléséhez szükséges teljes fűtőanyagciklust Brazília önerőből oldaná meg. [27]

Brazília haditengerészeti képességeinek fejlesztését célzó szándékai érthetővé válnak, amint áttekintjük, hogy a stratégiai dokumentumokban kiemelt jelentőségűként megjelölt olajlelőhelyek és a tengeren lebonyolított kereskedelem milyen fontos szerepet tölthetnek és töltenek be a jövőben a lendületesen növekedő gazdaságú dél-amerikai hatalom fejlődésében. Az ország kőolajtartalékai a British Petrol statisztikái [28] alapján 2011 végén 15,1 milliárd hordóra rúgtak. Míg a CIA World Factbook [29] 2013. január eleji kalkulációja 26 milliárd hordóra tette Brazília olajtartalékát, ami világviszonylatban a 13. legjelentősebbnek számít. Ugyanakkor a Rio de Janeirotól délre található Tupi olajmező 2007-es felfedezése óta a Santos, a Campos, és az Espirito Santos medence újabb és újabb pontjain bukkannak kőolajra. Az újonnan felfedezett mezők egyes elemzések szerint [30] akár 50 milliárd hordóval is növelhetik az ország olajtartalékát, mely Venezuela után már jelenleg is a második legnagyobbnak számít Latin-Amerikában. Amennyiben beigazolódnak az előzetes számítások, az új lelőhelyek a jövőben akár az első tíz közé is repíthetik Brazíliát, habár az efféle bejelentéseket nem árt kellő óvatossággal kezelni. Valószínűleg nem véletlen ezért az sem, hogy a brazil külpolitika azonnal reagált az Egyesült Államok Haditengerészetének a dél-atlanti térséget is magába foglaló felelősségi körzettel felruházott 4. flottájának 2008. júliusi újbóli felállítására, [31] amikor – valószínűsíthetően erre is válaszul – szorgalmazta az UNASUR [32] keretében működő Dél-Amerikai Védelmi Tanács létrehozását. [33]

A Nemzeti Védelmi Stratégia és a Fehér Könyv által lefektetett alapelvek szerint a brazil tengeralattjárók feladata elsősorban az olajlelőhelyek és az Amazonas torkolat védelme lenne, mely során az ellenséges szándékkal közeledő flotta ellen felvonuló első lépcsőt alkotnák, miközben a felszíni flotta egységei stratégiai tartalékot képeznének. [34] Az olajmezők védelme mellett nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Brazília földrajzi adottságai révén jelentősen érdekelt tengeri kereskedelmének biztosításában, legyen szó akár az ázsiai kontinens, akár a természetes érdekszférájának tekinthető nyugat-afrikai országok felé futó útvonalakról. Végül figyelembe véve, hogy a nukleáris meghajtással ellátott tengeralattjárókat üzemeltető hatalmak, és az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjainak listája Indiát leszámítva fedi egymást, a szervezet állandó tagságáért aktívan lobbizó ország, egy nukleáris tengeralattjáró megépítésével igazolhatná a nemzetközi közvélemény előtt, hogy “éretté” vált az áhított státusz betöltésére. [35]

Non-proliferációs szürke zóna

A nukleáris tengeralattjárók üzemeltetéséhez szükséges hasadóanyagok előállítása ugyanakkor vet fel bizonyos proliferációs aggályokat. A hajók energiaellátását biztosító reaktorokban, elsősorban az általa biztosított hosszabb élettartam miatt változó mértékben ugyan, de a polgári célú reaktorokban használtaknál nagyobb arányban dúsított uránium kerül felhasználásra. [36] Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia gyakorlatilag fegyver minőségű, 90%-ra dúsított urániumot használ erre a célra, míg a szovjet/orosz konstrukciójú reaktorok esetében ez a szám 40-90%. Franciaország és a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság esetében 7,5 és 5%-ról beszélhetünk, ami már megközelítőleg az atomerőművekben használt fűtőanyagokéval megegyező érték. India saját fejlesztésű tengeralattjárója estében a fűtőanyag minőségét mutató szám 40%, míg a brazil nukleáris tengeralattjáró flotta első egysége estében a becslések szerint kevesebb, mint 20% lesz. [37]

Az Atomsorompó Egyezmény értelmében az atomfegyverrel nem rendelkező részes államok –  amelyek nem robbantottak nukleáris fegyvert 1967. január 1-e előtt – garantálták, hogy lemondanak az atomfegyver előállítására tett törekvéseikről, amiért cserébe az atomhatalmak vállalták, hogy biztosítják az atomenergia békés felhasználásához szükséges technológia átadását számukra. A békés célú nukleáris programok felügyeletét pedig a részes államok az Egyezmény által életre hívott Nemzetközi Atomenergia Ügynökségre bízták. [38] A dokumentum aláírásakor az akkoriban nukleáris meghajtású hadihajók építését tervező Hollandia és Olaszország kérésére kimaradt a szerződésből a haditengerészeti célra szánt reaktorok és az üzemeltetésükhöz szükséges fűtőanyagok felügyelete. [39] Ennek következtében elméletben lehetőség nyílik arra, hogy azok az államok, akik hivatalosan tengeralattjáró fedélzetén alkalmazott reaktorok számára kívánnak a polgári célú atomerőművekben használt 5-6 %-osnál magasabb szintre dúsított fűtőanyagot előállítani, kijátszhatják a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) verifikációs mechanizmusát. Ebben az esetben – egy jogi „kiskapunak” köszönhetően – a reaktorok fűtőanyagaként szolgáló uránium dúsítása és felhalmozása, miután a részes állam deklarálta, hogy annak célja nem nukleáris fegyver előállítása, mint katonai, tehát nem “békés”, de nem is nukleáris fegyver előállítását célzó program, kikerülhetne a NAÜ látóköréből. [40] A probléma a meg nem valósult olasz és holland tervekkel együtt a feledés homályába merült, majd még egyszer napirendre került, amikor Kanada jelentette be hasonló igényét nukleáris meghajtású tengeralattjáró flotta hadrendbe állítására 1987-ben, ám végül ez a terv is meghiúsult és a kibúvó megint kikerült az érintettek látóköréből. [41] Az atomsorompó szerződést eleve alá nem író, és atomfegyverrel 1974 óta rendelkező India esetében a kérdés értelemszerűen nem jelentett proliferációs problémát, ellenben Brazília és különösen Irán esetében várható, hogy a jövőben okoz még diplomáciai bonyodalmakat.

Az atomfegyver mentesség Brazíliában az alkotmányban rögzített fundamentum. A brazil alkotmány leszögezi, hogy az ország területén bárminemű nukleáris tevékenységet csakis a Nemzeti Kongresszus jóváhagyásával és kizárólag békés céllal lehet folytatni. [42] Bár Brazília 1967-ben aláírta majd egy évvel később ratifikálta a Latin-Amerikát és a Karib térséget magába foglaló atomfegyvermentes övezetet kialakító Tlatelolco egyezményt, [43] ez nem különösebben gátolta meg a katonai kormányzatot, hogy a szintén aláíró Argentínával versengve nukleáris fegyver programba  kezdjen a 70-es évek végén. [44]  Ennek következtében Brazília csak 1998 óta tagja az atomsorompó szerződésnek, [45] és bár számos fórumon hangsúlyozza az atomfegyverek visszaszorítása melletti elkötelezettségét, [46] ugyanakkor egyelőre nem írta alá a szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, ami lehetővé tenné a NAÜ ellenőrei számára, hogy “szúrópróba” szerű ellenőrzéseket hajtsanak végre az ország nukleáris létesítményeiben. Teszi ezt arra  – az egyébként jogosnak ítélhető – igényre hivatkozva, hogy mielőtt atomfegyverrel nem rendelkező részes államként további korlátozásokat fogadna el magára nézve, az atomhatalmaknak kellene valódi lépéseket tenniük a teljes leszerelés irányába, ahogy arra a szerződés minden részes államot felszólít. [47] A fentieken túl a két ország közötti nukleáris fegyverkezési verseny megszűntével Argentína és Brazília kétoldalú megállapodást kötött nukleáris programjaik kölcsönös felügyeletéről, melynek verifikációját a két állam által erre a célra létrehozott kéttagú nemzetközi szervezet, az ABACC [48] végzi.

Felmerül a kérdés, Brazília miért ragaszkodik a teljes technológiai transzferhez, illetve a fűtőanyag ciklus előállításához ahelyett, hogy Indiához hasonlóan elfogadta volna az orosz ajánlatot egy már elkészült hajó megvásárlásáról, ami egyben jelentősen csökkentené a kutatás-fejlesztés költségeit. A magyarázat egyfelől a tengeralattjáró program már említett diplomáciai aspektusában rejlik. Brazíliaváros azzal, hogy egy olyan fegyverrendszer hadrendbe állítását kívánja önerőből véghezvinni, mellyel gyakorlatilag csak az ENSZ BT állandó tagjai rendelkeznek, igyekszik a nemzetközi közösség tudomására hozni, hogy egyelőre csak szigorúan technológiai értelemben, de “felnőtt” a kivételezett státuszú nagyhatalmakhoz és rendelkezik azokkal a képességekkel, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a legmagasabb szinten részt vállaljon a nemzetközi béke és biztonság szavatolásából.[49] Emellett az önerőre támaszkodás hangsúlyos eleme a brazil stratégiai dokumentumoknak, melyek egy olyan erős kutatás-fejlesztési bázison alapuló hadiipar megteremtését irányozzák elő, mely amellett, hogy képes a brazil fegyveres erők számára hazai keretek közt az egyedi igényekre szabott megoldásokat biztosítani, és függetleníteni őket a külföldi beszállítóktól, a jövőben képessé válik majd, hogy versenyképes termékekkel jelenjen meg a nemzetközi piacon is. [50] Vannak ugyanakkor további tényezők, melyek kétségeket ébreszthetnek a program szándékait illetően. Egyes feltételezések szerint [51] a tény, hogy az építendő hajó méretei jelentősen meghaladják a legtöbb korábban rendszerbe állított hajóosztály méretét és inkább a rakétahordozók méreteihez közelítenek, arra utalhat, hogy Brazília valójában egy utóbbi jövőbeni üzembe helyezését tervezi. E szerint a forgatókönyv szerint a vadász-tengeralattjáró megépítése csupán az első lépcső, amely során létrehozzák a jövőbeni rakétahordozó megépítéséhez szükséges infrastruktúrát, és a prototípusként szolgáló vadász-tengeralattjáró építése és üzemeltetése során szerzett tudást és tapasztalatokat felhasználva a későbbiekben már viszonylag könnyebb egy méreteiben hasonló rakétahordozó egység kifejlesztése. Ebben a kontextusban kerül ismét előtérbe az a nemzetközi jogi hiányosság, amely lehetőséget biztosít a részes államoknak arra, hogy a haditengerészeti alkalmazású reaktorok fűtőanyagának előállítása során átbújhassanak az atomsorompó alatt és esetlegesen fegyverminőségűre dúsított hasadóanyagot hozzanak létre.

Végezetül érdemes áttekinteni, hogy nyilatkozik a hivatalos brazil védelmi stratégia a hordozóeszközök előállításáról. Kevés olyan ország van, amely jobban meg tudná indokolni miért van szüksége önálló űrprogramra, mint Brazília. Az óriási kiterjedésű és az illegális tevékenység által folyamatosan pusztított esőerdők megfigyelése, a növekvő gazdasággal és a belső fogyasztással együtt fokozatosan élénkülő telekommunikációs igények, illetve az elvárás, hogy az ország fegyveres erői függetleníthessék magukat az idegen hatalmak által üzemeltetet globális helymeghatározó rendszerektől logikus igények a kormány részéről., amelyek Brazíliát saját űrprogram és annak keretében a műholdakat – az Egyenlítő közelségének köszönhetően gazdaságosan – célba juttató hordozórakéták előállítására sarkallja. A brazil Nemzeti Védelmi Stratégia aláhúzza, hogy az űrprogram egyik fontos hozadéka a rakétatechnológia fejlődése is, amit nem kizárólag az űrprogramok támogatása szempontjából tart fontosnak, hanem az ország rakétagyártó-kapacitásának kifejlesztése szempontjából is. [52] Elméletileg tehát Brazília a nem túl távoli jövőben már rendelkezhet a nukleáris fegyverek előállításához szükséges minőségű hasadóanyaggal, a célba juttatásukhoz szükséges ballisztikus rakétákkal, valamint az ezeket szállító rakétahordozó tengeralattjárókkal is.

Jó útra tért küszöbállamból potenciális küszöbállam?

A fentiek ellenére azonban – véleményem szerint – mégsem valószínű, hogy Brazília a rövid és középtávon a nemzetközi jog kiskapuit kihasználva atomfegyver előállítását tervezné. Amellett, hogy ehhez az alkotmány megváltoztatására is szükség lenne, az ország diplomáciai aktivitása, az áltata vallott értékek és érdekek alapvetően ellentétesek lennének az efféle törekvésekkel. Brazília feltörekvő hatalomként a multilateralizmus, a belügyekbe való be nem avatkozás és a konfliktusok konszenzusos kezelésének szószólója, így külpolitikája egyik legfontosabb alapvetésének a pacifizmust tekinti. [53] Ugyanakkor a legtöbb fórumon a nemzetközi intézmények megreformálását szorgalmazza annak érdekében, hogy a második világháború végén kialakított rendszerben igazságosabb szerep jusson az azóta eltelt időben megerősödő hatalmaknak, amihez részben a harmadik világ országait, illetve a többi feltörekvő hatalmat maga mögé állítva kíván diplomáciai támogatást nyerni.[54] A non-proliferációs szerződés kijátszása, és a Tlatelolco egyezmény felrúgása – amellett, hogy jelentős diplomáciai elszigetelődéshez vezetne globálisan – valószínűleg a Brazília természetes érdekszférájának tekinthető Dél-Amerikában is komoly ellenérzéseket váltana ki a régió országaiból, melyeket már a békés gazdasági eszközökkel folytatott befolyásszerzés is néha visszarettent attól, hogy teljes vállszélességgel kiálljanak a kontinens mind katonai, mind gazdasági értelemben legerősebb hatalmának törekvései mellett. [55] Brazília alapvető érdeke, hogy ne rettentse el magától szomszédjait, és jelenleg, illetve a jövőben sem látható előre – ahogy ezt az ország nemzeti védelmi stratégiája le is szögezi – olyan fenyegetés, melynek elhárítása érdekében megérné felborítani a jelenleg status quo-t. Sokkal valószínűbb, hogy a brazil vezetés a nukleáris vadász-tengeralatjárókban valóban elsősorban azt az eszközt látja, mellyel sikeresen elrettentheti akár a legkorszerűbben felszerelt haditengerészeteket is szuverenitásának megsértésétől. Nem kizárt azonban, hogy a háttérben meghúzódhat egy olyan törekvés, mely ugyan nem az atomsorompó szerződés kijátszására és nukleáris fegyver előállítására irányul, de meg akarja teremteni azokat a technológiai és infrastrukturális feltételeket, melyek lehetővé teszik, hogy az ország készen álljon rá, hogy záros határidőn belül maga is beléphessen a nukleáris fegyvereket birtokló nagyhatalmak klubjába. Erre azonban csak akkor kerülhet sor ha a jövőben nem sikerül gátat szabni a nukleáris fegyverek proliferációjának és a nemzetközi rendszerben megnő az érdekeiket erőszakos eszközökkel érvényesíteni kívánó szereplők száma. Különösen aggasztó, hogy talán épp a brazil program következtében, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel macska-egér játékot játszó, Irán is bejelentette, hogy nukleáris tengeralattjáró programba kíván kezdeni. Félő, hogy még ha Brazília szándékai közt nem is szerepel a non-proliferációs rezsim kijátszása, a program kellemetlen precedenst teremthet, amelyet olyan államok igyekeznek majd kihasználni, amelyek esetében egyértelmű a nukleáris fegyverek megszerzésének igénye.

Jegyzetek

[1] Brazil launches program to build nuclear submarine in a decade. Reuters, 2013. Március 1. http://www.reuters.com/article/2013/03/01/brazil-defense-submarines-idUSL1N0BT5WK20130301, letöltve: 2013. március 25.

[2] Bővebben lásd: van der Vat, Dan: Stelt at Sea – The history of the submarine. Orion Books Ltd., London, 1995.

[3] A stratégiai triádot a szárazföldre telepített rakétasilók és mozgó indítóeszközök, atomfegyver célba juttatására alkalmas bombázók, illetve a rakétahordozó tengeralattjárók alkotják.

[4] Dobos Gábor: “Az atom-tengeralattjárókról Kína új vadász-tengeralattjárói kapcsán”. Nemzet és Biztonság, No. 10. (2011), 68-69. o. 

[5] Air Independent Propulsion

[6] Whitman, Edward C.: Air-Independent Propulsion: AIP Technology Creates a New Undersea Threat.The U.S. Navy. http://www.navy.mil/navydata/cno/n87/usw/issue_13/propulsion.htm, internetről letöltve: 2013. március 31.

[7] Dobos: i. m. 67. o. 

[8] Submarine Missions. GlobalSecurity.org. http://www.globalsecurity.org/military/systems/ship/sub-mission.htm, internetről letöltve: 2013. március 28.

[9] Castleden, Rodney: Konfliktusok, melyek megváltoztatták a világot. Ventus Libro, Budapest, 2010. 489-490. o.

[10] Russian-built nuclear submarine joins Indian navy. BBC News, 2012. április 4.  http://www.bbc.co.uk/news/world-asia-india-17606829 , internetről letöltve: 2013. március 25.

[11] The International Institute for Strategic Studies: The Military Balance 2012. Routledge - Informa Ltd, London, 2012. 36. o.

[12] Moltz, James Clay: Submarine and Autonomous Vessel Proliferation:Implications for Future Strategic Stability at Sea. Naval Postgraduate School, 2012. 6-7. o. http://www.hsdl.org/?view&did=731571 , internetről letöltve: 2013. március 25.

[13] Dobos: i. m. 71. o. 

[14] SSBN Arihant Class Submarine, India. Naval-technology.com. http://www.naval-technology.com/projects/arihant-class/, internetről letöltve: 2013. március 27.

[15] Sea trials for nuke submarine INS Arihant set to begin soon. India Today, 2012. December 6. http://indiatoday.intoday.in/story/sea-trials-for-nuke-submarine-set-to-begin-soon-ins-arihant/1/236252.html, internetről letöltve: 2013. március 27.

[16] Thielmann, Greg - Hoffman, Wyatt: Submarine Nuclear Reactors: A Worsening Proliferation Challenge. The Arms Control Association, 2012. július 26. 2. o. http://www.armscontrol.org/files/TAB_Submarine_Nuclear_Reactors.pdf, internetről letöltve: 2013. március 27. 

[17] Pakistani Navy to Develop Nuclear-Powered Submarines. DefenseNews, 2012. február 11. http://www.defensenews.com/article/20120211/DEFREG03/302110003/Pakistani-Navy-Develop-Nuclear-Powered-Submarines-Reports , internetről letöltve: 2013. március 25.

[18] Argentine Government seeks building a nuclear submarine by 2015. Nonproliferation for Global Security Foundation, 2010. június 4. http://npsglobal.org/eng/news/139-peaceful-uses/909-argentine-government-seeks-building-a-nuclear-submarine-by-2015.html, internetről letöltve: 2013. március 28.; Argentina developing nuclear-powered submarine. The Telegraph, 2011. augusztus 6.  http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/southamerica/argentina/8677600/Argentina-developing-nuclear-powered-submarine.html, internetről letöltve: 2013. március 28.

[19] Iran plans nuclear-powered submarine. Reuters, 2012. június 12. http://www.reuters.com/article/2012/06/12/us-iran-nuclear-submarine-idUSBRE85B17Q20120612, internetről letöltve: 2013. március 28.

[20] Thielmann, Hoffman: i. m. 2-5. o.

[21] Diehl, Sarah –Fujii, Eduardo: Brasils’s Pursuit of a Nuclear Submarines Raises Proliferation Concerns. WMD Insights. No. 3. (2008). 9. o. http://cns.miis.edu/wmd_insights/WMDInsights_2008_03.pdf, internetről letöltve: 2013. március 28.

[22] National Security of Defense Peace and Security for Brasil. Ministry of Defense, 2008. 21-22. o. http://www.defesa.gov.br/projetosweb/estrategia/arquivos/estrategia_defesa_nacional_ingles.pdf, internetről letöltve: 2013. március 28.

[23] Livro Branco de Defensa Nacional. Brasil, 2012. 68. o. https://www.defesa.gov.br/arquivos/2012/mes07/lbdn.pdf, internetről letöltve: 2013. március 28.

[24] The International Institute for Strategic Studies: The Military Balance 2011. Routledge - Informa Ltd, London, 2011. 348. o.; Brazilian navy plans a fleet of 20 subs, six nuclear powered. MercoPress, 2010. November 22. http://en.mercopress.com/2010/11/22/brazilian-navy-plans-a-fleet-of-20-subs-six-nuclear-powered, internetről letöltve: 2013. március 28.

[25] Taylor, Paul D.: Why Does Brazil Needs Nuclear Submarines. U.S. Naval Institute (Proceedings Magazine, 2009. június).  http://www.usni.org/magazines/proceedings/2009-06/why-does-brazil-need-nuclear-submarines, 2013. március 28.

[26] Programa de Desenvolvimento de Submarinos

[27] Brazil Submarine Import and Export Behavior. Nuclear Threat Initiative, 2012. augusztus 8. http://www.nti.org/analysis/articles/brazil-submarine-import-and-export-behavior/, internetről letöltve: 2013. március 28.

[28] Statistical Review of World Energy. British Petrol, 2011 június. 6.o. http://www.bp.com/assets/bp_internet/globalbp/globalbp_uk_english/reports_and_publications/statistical_energy_review_2011/STAGING/local_assets/pdf/statistical_review_of_world_energy_full_report_2012.pdf, internetről letöltve: 2013. április 8.

[29] The World Factbook: Brazil. CIA. https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/br.html, internetről letöltve: 2013. április 8.

[30] Country Analysis Briefs: Brazil. U.S. Energy Information Administration 4. o. http://www.eia.gov/cabs/brazil/pdf.pdf, internetről letöltve: 2011. szeptember 21.

[31] A flotta 1943 és 1950 között egyszer már hadrendben állt. Maclay, Jeffrey D. - Potter, Matthew - Scott, Robert E. - Sibley, Matthew W.: The Fourth Fleet, A Tool of Engagement in the Americas. Center for Strategic and International Studies. Washington, DC, 2009. 7. és 11-12. o. http://csis.org/files/media/csis/pubs/090218_maclay_fourthfleet_web.pdf, internetről letöltve: 2013. március 31.

[32] Unión de Naciones Suramericanas - az Európai Unió mintájára létrehozott, mind a 12 dél-amerikai államot tagjai közt tudó politikai integrációs szervezet.

[33] Meyer, Peter J.: Brazil-U.S. Relations, Federation of American Scientists. Congressional Researche Service, 2013. Február 27. 10. o. http://www.fas.org/sgp/crs/row/RL33456.pdf, internetről letöltve: 2013. március 31.

[34] National Strategy of Defense. 22. o. ; Livro Branco de Defensa Nacional. 68., 99. o.

[35] Taylor, Paul D.: Why Does Brazil Needs Nuclear Submarines. U.S. Naval Institute (Proceedings Magazine, 2009. június).  http://www.usni.org/magazines/proceedings/2009-06/why-does-brazil-need-nuclear-submarines, 2013. március 28.

[36] Nuclear-Powered Ships. World Nuclear Association, 2013. február. http://www.world-nuclear.org/info/Non-Power-Nuclear-Applications/Transport/Nuclear-Powered-Ships/#.UVSeZjf5S59, internetről letöltve: 2013. március 28.

[37] Thielmann, Hoffman: i.m. 2. o.; Brazil to Launch Nuclear Submarine Reactor in 2014. naval-technology.com, 2010, május 25. http://www.naval-technology.com/news/news86057.html, internetről letöltve: 2013. március 29.

[38] Treaty on the Non-Proliferation of Nuclear Weapons. http://www.iaea.org/Publications/Documents/Infcircs/Others/infcirc140.pdf, internetről letöltve: 2013. március 29.

[39] Fischer, David: History of the International Atomic Energy Agency: The First Forty Years. IAEA, Bécs, 1997. 272. o. http://www-pub.iaea.org/mtcd/publications/pdf/pub1032_web.pdf, internetről letöltve: 2013. március 29.

[40] Fischer: i. m. 272. o. Rost Rublee, Maria: The Nuclear Threshold States: Challenges and Opportunities Posed by Brazil and Japan. Nonproliferation Review. Vol. 17. No. 1. (2010). 56. o. http://cns.miis.edu/npr/pdfs/npr_17-1_rost_rublee.pdf, internetről letöltve: 2013. március 29.; Moltz: i. m. 7-8. o.; Ma, Chunyan - von Hippel, Frank: Ending the Production of Highly Enriched Uranium for Naval Reactors. The Nonproliferation Review (2001, tavasz) 87-88. o. http://cns.miis.edu/npr/pdfs/81mahip.pdf, internetről letöltve: 2013. március 29.; Harvey, Cole J.: At Sea Over Naval HEU: Expanding Interest in Nuclear Propulsion Poses Proliferation Challenges. Nuclear Threat Initiative, 2010. November 29. http://www.nti.org/analysis/articles/expanding-nuclear-propulsion-challenges/, internetről letöltve: 2013. március 29.

[41] Fischer: i. m. 273. o.

[42] Constitution of The Federative Republic of Brazil. 2009. 2nd Edition. 19. o.

http://www2.camara.gov.br/english/brazilian-constitution-2, internetről letöltve: 2013. Március 29.

[43] Treaty for the Prohibition of Nuclear Weapons in Latin America and the Caribbean. http://disarmament.un.org/treaties/t/tlatelolco, internetről letöltve: 2013. március 30.

[44] Rost Rublee: i. m. 50-51. o.

[45] Treaty on The Non-Proliferation of Nuclear Weapons. http://disarmament.un.org/treaties/t/npt, internetről letöltve: 2013. március 30.

[46] Stuenkel, Oliver: Strategic international threats surrounding Brazil. in.: KAS International Reports. No. 10. (2010). Konrad Adenauer Shiftung. 110. o. http://www.kas.de/wf/doc/kas_20670-544-2-30.pdf?100930131200, internetről letöltve: 2012. február 4. ; Rost Rublee: i. m. 51-52. o.

[47] National Strategy of Defense. 33-34. o.

[48] Brazilian-Argentine Agency for Accounting and Control of Nuclear Materials, The ABACC. ABACC. http://www.abacc.org.br/, internetről letöltve: 2013. március 30.

[49] Taylor: i. m.; Diehl, Fujii: i. m.

[50] Scheinring Endre: A fegyveres erõk szerepe Brazília jelenlegi kül- és biztonságpolitikájában. Kül-Világ, Vol. 9. No. 3. 38. o. http://kul-vilag.hu/2012/03/scheinring.pdf, internetről letöltve: 2013. március 30.

[51] Stalcup, Travis C.: What is Brazil Up to with its Nuclear Policy?. Georgtown Journal of International Affairs. http://journal.georgetown.edu/2012/10/10/what-is-brazil-up-to-with-its-nuclear-policy-by-travis-stalcup/, internetről letöltve: 2013. március 30.; Brazil & France in Deal for SSKs, SSN.Defense Industry Daily, 2012. április 23. http://www.defenseindustrydaily.com/brazil-france-in-deal-for-ssks-ssn-05217/, internetről letöltve:2013. március 30.

[52] National Strategy of Defense. 32. o.

[53] Meyer: i. m. 9. o.

[54] Brands, Hal: Dilemas of Brazilian Grand Strategy. Strategic Studies Institute. Carlisle,2010. 16-28. o. http://www.strategicstudiesinstitute.army.mil/pubs/display.cfm?pubID=1017 intenetről letöltve: 2013. március 31.

[55] Meyer. i.m. 9-14. o.

* A cikk nyomtatásban a Seregszemle XI. évfolyam, 2013/2–3. számában jelent meg.